A tradícionális Kung-Fu helye ma
Hogyan is lehetne összehasonlítani a stílusokat?
Rengeteg videót lehet találni az Interneten olyan címekkel, hogy "Karate vs. Krav-Maga", "Muay Thai vs. Old men" stb. Ha ehhez megnézzük a feltöltő nevét (modjuk kravmagarulez vagy muaythainevada...) már sejthetjük is látatlanul az eredményt.
Ha tényleg össze akarnánk hasonlítani a stílusokat a következőket kéne tennünk:
Az utóbbi években az MMA, a ketrecharc mind-mind új kihívások elé állították a küzdőket és a stílusaikat. A brazil jitsu korai sikereit leszámítva mára egyetlen irányzat sem nevezhető "mindent vivő stílus"-nak. Akik azt szeretnék, hogy bárkivel szembe tudjanak szállni, azoknak tanulniuk kell ütni, rúgni, érteniük kell a földharchoz, nyújtaniuk és erősíteniuk kell.
Emellett, mivel az MMA esetén versenysportról beszélnük, szinte biztosra vehető, hogy az erősítéshez sokan használnak természetellenes legális és még természetellenesebb illegális szereket is. A tradícionális távol-keleti harcművészetek önmagukban nem vehetik fel a versenyt az ekkora pénzt és edzői kvalitásokat mozgató világgal, így ki kell jelenteni, hogy nem is lehetnek mára a leghatékonyabbak. Továbbá akármelyik stílust is választja az ember, nem feledkezhet meg a saját elhivatottságáról sem: a legendás mesterek, amikor kudarcot vallottak, nem feladták, hanem újraértelmezték, kiegészítették a stílusokat, amelyeket tanultak. Habár ezt nem várhatjuk el egyetlen tanulótól sem, a kungfu, és bármely más mozgásművészet (a balettől a hangszerekig) úgy tanulható a leghatékonyabban, ha a tanár mellett saját magunk is próbáljuk hibáinkat feltárni és azok kiküszöbölésére gyakorlatokat eszelünk ki.
Az is igaz, hogy a kungfu stílusok szinte mindegyike fegyveres harcmodort oktatott első sorban. Bizonyos dolgok mára anakronisztikussá váltak, pl. kevesen tudják, de a tae-kwon do magas rúgásai közül több azt célozza, hogy a lovon ülő embert kiüsse a nyeregből. A kungfu iskolák nemcsak a hatékony küzdelmet kutatták és tanították, hanem egy kultúra átadását is célul tűzték ki: a tanulónak nem csak hatékonyan, hanem esztétikusan is kell mozognia, magukban kell megtestesíteniük testi és szellemi ideálokat. Röviden a kungfu nem csak egy praktikus önvédelmi kézikönyv, hanem kultúra, filozófia is egyben.
Aki pedig komoly, nemzetközi szintű full-contact versenyző akar lenni, vagy utcai harcban akarja megállni a helyét, annak is tudjuk ajánlani a különböző kungfu stílusokat, de emellett kötelezően tanulni és tanulmányozni kell a Brazil Jiu Ji Tsu-t, a Judot, a Muay Thai-t és az Angol Box-ot. Aki igazi harcossá akar válni, annak az alázat mellett széles látókörrel, befogadóképességgel és még szélesebb ismeretekkel kell rendelkeznie. Hisszük, hogy aki igazán komolyan gondolja, az idejének java részét edzéssel, fejlődéssel tölti, és nem órákon keresztüli szájkaratéval a monitor előtt ülve.
Rengeteg videót lehet találni az Interneten olyan címekkel, hogy "Karate vs. Krav-Maga", "Muay Thai vs. Old men" stb. Ha ehhez megnézzük a feltöltő nevét (modjuk kravmagarulez vagy muaythainevada...) már sejthetjük is látatlanul az eredményt.
Ha tényleg össze akarnánk hasonlítani a stílusokat a következőket kéne tennünk:
- több száz főből álló kontrollcsoportokat létrehozni
- ezeknek pontosan ugyanolyan edzéseket tartani a különböző stílusokból (ugyanannyi edzés lehetőség, ugyanolyan hosszan...)
- majd különböző helyzetekben a formagyakorlatoktól a full-contact küzdelemig több éven keresztül (5-10 év akár) lemérni a tanulók fejlődését
Az utóbbi években az MMA, a ketrecharc mind-mind új kihívások elé állították a küzdőket és a stílusaikat. A brazil jitsu korai sikereit leszámítva mára egyetlen irányzat sem nevezhető "mindent vivő stílus"-nak. Akik azt szeretnék, hogy bárkivel szembe tudjanak szállni, azoknak tanulniuk kell ütni, rúgni, érteniük kell a földharchoz, nyújtaniuk és erősíteniuk kell.
Emellett, mivel az MMA esetén versenysportról beszélnük, szinte biztosra vehető, hogy az erősítéshez sokan használnak természetellenes legális és még természetellenesebb illegális szereket is. A tradícionális távol-keleti harcművészetek önmagukban nem vehetik fel a versenyt az ekkora pénzt és edzői kvalitásokat mozgató világgal, így ki kell jelenteni, hogy nem is lehetnek mára a leghatékonyabbak. Továbbá akármelyik stílust is választja az ember, nem feledkezhet meg a saját elhivatottságáról sem: a legendás mesterek, amikor kudarcot vallottak, nem feladták, hanem újraértelmezték, kiegészítették a stílusokat, amelyeket tanultak. Habár ezt nem várhatjuk el egyetlen tanulótól sem, a kungfu, és bármely más mozgásművészet (a balettől a hangszerekig) úgy tanulható a leghatékonyabban, ha a tanár mellett saját magunk is próbáljuk hibáinkat feltárni és azok kiküszöbölésére gyakorlatokat eszelünk ki.
Az is igaz, hogy a kungfu stílusok szinte mindegyike fegyveres harcmodort oktatott első sorban. Bizonyos dolgok mára anakronisztikussá váltak, pl. kevesen tudják, de a tae-kwon do magas rúgásai közül több azt célozza, hogy a lovon ülő embert kiüsse a nyeregből. A kungfu iskolák nemcsak a hatékony küzdelmet kutatták és tanították, hanem egy kultúra átadását is célul tűzték ki: a tanulónak nem csak hatékonyan, hanem esztétikusan is kell mozognia, magukban kell megtestesíteniük testi és szellemi ideálokat. Röviden a kungfu nem csak egy praktikus önvédelmi kézikönyv, hanem kultúra, filozófia is egyben.
Aki pedig komoly, nemzetközi szintű full-contact versenyző akar lenni, vagy utcai harcban akarja megállni a helyét, annak is tudjuk ajánlani a különböző kungfu stílusokat, de emellett kötelezően tanulni és tanulmányozni kell a Brazil Jiu Ji Tsu-t, a Judot, a Muay Thai-t és az Angol Box-ot. Aki igazi harcossá akar válni, annak az alázat mellett széles látókörrel, befogadóképességgel és még szélesebb ismeretekkel kell rendelkeznie. Hisszük, hogy aki igazán komolyan gondolja, az idejének java részét edzéssel, fejlődéssel tölti, és nem órákon keresztüli szájkaratéval a monitor előtt ülve.
Utolsó változtatás: 2010-03-23 22:26:14
ez jó
VálaszTörlés